Tamás története az útkeresésről

„Kedves Olívia!

Tamás vagyok, 40 éves. 

Néhány hónapja a fejembe vettem, hogy készíttetek magamról egy fotósorozatot. Egy ismerősöm ajánlotta Norbertet, ő pedig téged.

Szeretném megtudni, hogy ki vagyok, és hogy ehhez milyen frizura, ruha áll jól.…”

Ezzel a néhány sorral indult Tamással közös „utunk”. Tudtam, hogy különleges feladat elé nézünk, hiszen Tamás élete fordulópontján keresett meg engem, eltökélt volt a fejlődés, a változás felé.

Első személyes találkozónkra a Heaven in Style Szépségszalonban kerítettünk sort. A helyszínt tudatosan választottam, a cél az volt, hogy Varga Gyémánt mester fodrász személyre szabott, hasznos tanácsokkal lássa el Tamást a számára legideálisabb haj,- illetve szakállviseletről. A hosszú évek óta megszokott körszakáll helyett javasoltuk a sármos, egységes borosta kipróbálását.

kollazs3

Az öltözködés terén kezdésként közösen átnéztük Tamás ruhatárát. Könnyű dolgom volt, hiszen már ismerős volt számára a színtípusok fogalma, és azt is érezte, hogy az öltözködésben sokkal több lehetőség rejlik annál, mint amit ő jelenleg kihasznál ebből. Hamar meg is beszéltük a saját ruhatárával kapcsolatos ötleteket, illetve a felmerült hiány darabokat. Listánkat tudatosan szem előtt tartva indultunk el az Aréna Plázába. Az új szetteket tudatosan válogattuk össze, hogy minden tökéletesen kombinálható legyen egymással, hisz a stílus mellett a praktikum a legfontosabb egy férfi ruhatárban. Körülbelül 2,5 órával később, a vásárlásunkat sikeresen teljesítve ültünk be egy kellemes, levezető kávéra, hogy összegezzük a napot és átbeszéljük a fotózásra szánt szetteket. A közös „munka” nagyon jó hangulatban telt, Tamás egy rendkívül nyitott és érdekes személyiség, igazán jókat beszélgettünk az élet más témájában is, mint az öltözködés.

kollazs2

Tamást néhány héttel ezután láttam ismét viszont, a fotózás megbeszélt időpontjában, Bánhalmi Norbert stúdiójában. Látszólag ugyanaz a férfi állt szemben velem, mint akitől elbúcsúztam a pláza bejáratánál, de mégis mintha valami megváltozott volna. Sugárzott a magabiztosságtól, mosolygott, jól érezte magát a bőrében és a kamera előtt is hamar ellazult. A képek magukért beszélnek.

kollazs4

Hogyan alakult Tamás élete, miután elváltunk egymástól? A fotózás után nem sokkal az alábbi kedves visszajelzést kaptuk tőle:

„Óriásit változott a világ körülöttem!..

 Az utcán, a tömegközlekedésen, a társaságokban megnéznek a nők! A tekintetüket nem kapják el azonnal rólam. Tudom, ők képesek 0,1 másodperc alatt megfigyelni minket 🙂 De most másodpercig néznek, visszanéznek rám! Szívesen beszélgetnek velem. 

Két randiappon regisztráltam. Gyönyörű nők “lájkolnak”. Olyan nők, akikről soha nem hittem, hogy valaha is észrevesznek. Nem csak az én kedvelésemre válaszolnak pozitívan. Többször van úgy, hogy ők jelölnek be elsőként….”

Köszönöm, hogy részese lehettem ennek a sikeres kiteljesedésnek.

Richárd története az álmokról

Richárd 23 éves, nagyon jóképű cukrász. Fiatal kora ellenére nagyon határozott elképzeléssel keresett meg minket. Egy vonzó, férfias, női szíveket megdobogtató fotósorozatra vágyott, amelyben közös csapatmunkával kihozzuk belőle a maximumot.

Első állomásként egyeztettem számára időpontot a Heaven in Style szépségszalonba. Farkas Bogi rövid tanácsadást követően friss, fiatalos, könnyen kezelhető frizurát vágott. Hasznos és főleg egyszerűen kivitelezhető tippeket adott az otthoni hajápoláshoz is.

Processed with MOLDIV

A fodrászkodás alatt bőven volt időm Richárddal részletesebben is beszélgetni, hogy minél közelebb kerüljek igényeihez. Öltözködésében keresi az egyediséget, szereti a feltűnést. Annak érdekében kérte a segítségemet, hogy a megszokott stílusa helyett a fotózáson új arcait tudja megmutatni. Feladatom tehát adott: olyan stílusos, egyben férfias szettek összeállítása, amik illeszkednek Richárd személyiségéhez, életkorához és női szemek számára vonzó látvány nyújt. Ezen fő irányvonalakat igyekeztem ötvözni a ruhagyűjtés során.

Processed with MOLDIV

Richárdtól nem áll messze a modellkedés és szereplés világa. Korábban feltűnt már magyar videóklipekben is, és rendszeren jár castingokra. Ismerős számára a kamera ezen oldala, pillanatok alatt ellazult. Ehhez Norbi támogató hozzáállása és odafigyelése is mindig nagy segítség a vendégeknek.

Szabadtéren és stúdióban is készítettünk képeket. Törekedtünk rá, hogy élethű, spontán hatást keltsen az elkészült anyag. Richárd minden szettel nagyon könnyen azonosult, kényelmesen belehelyezkedett mindegyik szerepbe. Ezt tükrözi a végeredmény is.

Processed with MOLDIV

Richárd néhány nappal a fotózás után ezt üzente nekünk:

„.. Nagyon jók lettek a képek, jelenleg is a hatásuk alatt vagyok. 🙂 Köszönöm ezeket a csodás pillanatokat, amelyeket közösen vihettünk véghez. A gyorsan kézhez kapott és plusz retusált képekért külön köszönettel tartozom Norbi. Olíviának pedig a fantasztikus ruha gyűjteményért, amik után még mindig sóvárgok. 🙂 Köszönöm a tanácsokat is, és talán dolgozunk majd egyűt a jövőben is még ismét. 🙂 Üdvözlettel Richard.”

Köszönöm, hogy részese lehettem a csapatnak, amely életre keltette Richárd álmát.