Erős nő vagy nőies erő?

Kata már 2017 decemberében lefoglalta nálunk fotózásának időpontját 2018 nyarára, egészen pontosan a születésnapjára. Mikor valaki ennyivel korábban, és ilyen jeles dátumra időzít egy ilyen programot, abból én már sejteni szoktam, hogy egy rég dédelgetett álom közeledik a megvalósuláshoz.

Így is volt bizony. Első találkozásunk alkalmával hosszasan beszélgettünk egy kávézóban, és Kata elmesélte, hogy bár nem kedvel a kamera  túloldalán állni, mégis szeretné megörökíteni azt a Nőt, akivé mostanra vált. Szeretné a napot kizárólag önmagára és önmagának szentelni. És ebben mi maximálisan támogattuk őt. 🙂

 

Számomra külön öröm volt Katával dolgozni. Amellett, hogy minden általam választott ruhával és stílussal azonosulni tudott, kiélvezhettem gyönyörű, meleg színtónusait, és az ennek megfelelő meleg árnyalatú ruhákra és kiegészítőkre fókuszálhattam.

Szuperül alkalmazkodott a nyilvános helyszínekhez. 🙂

A kicsit motoros szabású műbőr dzseki vadságát a lágy esésű szatén szoknya jól ellensúlyozza.

Véleményem szerint Kata egy lágy, finom Nő, kellő határozottsággal és erővel, aki ezeket mind képes egyensúlyban tartani. Hogy ez mit jelent számomra?

  • nem fél megmutatni önmagát, de nem is hivalkodik
  • mozdulataiban, tekintetében érezni a lágyságot, hangjában, tetteiben a határozottságot
  • következetes, de tudja, hogy hol a határ
  • nem törtet, mégis tudja, hogy mikor kell lépni

… és még folytathatnánk a listát a végtelenségig. 🙂

Nőies erőt minden Nőnek! 🙂

És, hogy milyen volt a hangulat a fotózáson?

Fotó: Bánhalmi Norbert 

Haj:  Jancsi Adrienn Elite Wedding Hair

Smink: Rédli Ágnes 

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük