Fotózás a Sputnik Crew-val

Balázs és csapata már évek óta együtt zenélnek. Mindannyian nagyon elfoglaltak, szerelem hobbijuk mellett főállásban is dolgoznak. Egy zenekar menedzselése és fenntartása nem kis idő,- és energia ráfordítással jár. De mint tudjuk, amire akarjuk, hogy jusson idő… arra jut is. 🙂

A csapat elérkezettnek látta az időt, hogy arculatukat is kicsit ráncba szedjék. Eddig inkább csak koncerten elkapott képeket tettek fel facebook oldalukra, most valami egységet szerettek volna viszontlátni.

Egy ilyen fotózásnál nagyon fontos, hogy a zenekar tagjai képviselhessék külső megjelenésükben az egyéni, saját stílusjegyeiket, de összességében nézve is harmonikus képet kapjunk.

Nem szükségszerű a fotózásnál új, általam hozott ruhák használata, saját gardróbból is tudunk dolgozni, ha az komfortosabb. A lényeg az egység megtalálása. Ebben nyújt segítséget néha egy kívülálló, aki összefogja a gondolatokat, külső személyként rálát az eseményekre és a résztvevőkre. Jelen esetben ez voltam én. 🙂

A fiúk végül egy köztes megoldást választottak, hozták saját kedvenc szerkóikat, és én is gyűjtöttem nekik az elképzeléseim szerint.

Öt férfi, öt egyéniség, öt külön vélemény. Igazi pasik, akiknek a fotózás inkább egy szükségesen elvégzendő tényező, mintsem önmaguk szórakoztatása. Le a kalappal, a végére már egészen megszerették a modellkedést. 🙂


Sok sikert, Fiúk!

 

Fotó: Bánhalmi Norbert

Stúdió: Terem 22

Zenekar: Sputnik Crew

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.