Bejegyzés

Közös élmény – Családi fotózás

Ági még karácsony előtt keresett meg minket azzal a szándékkal, hogy szinte már hagyománnyá vált családi fotózásukat ez alkalommal a mi csapatunkkal együtt, közösen készítsük el.

Az volt a kérése, hogy készüljön négyükről közös fotó, de emellett a család minden tagjáról egyéni portré is. Támogattam az ötletet, hiszen ha már sikerül megszervezni egy ilyen komplex programot, akkor használjuk ki a kínálkozó lehetőségeket. 🙂 A szülőknek jelenthet ez akár önéletrajzhoz, LinkedIn-hez felhasználható fotót, gyerekeknek a Facebook profiljuk színesítésére alkalmas képet, vagy akár egyszerűen csak egy később, jó szívvel visszanézett emléket.

Én nagyon szeretem az olyan megbízásokat, ahol több résztvevő is van, hiszen mindig inspiráló feladat számomra, hogy egy adott “csoportképen” egyrészt meg tudjuk teremteni az egységet, a harmóniát, másrészt minden “résztvevő” megőrizze egyéniségét. Gyakran látok olyan családi portré fotókat, amikor az egységet az jelenti, hogy mindenki fekete vagy fehér polót, illetve farmert visel, de a csíkos, kicsit matrózos vonal is népszerű. Természetesen ez is lehet egy jó megoldás. Én azonban mindig szeretem a dolgokat kicsit tovább színesíteni. 🙂

Ági és Gábor mindketten a sportosan elegáns vonalat részesítik előnyben.

Barni gamer stílusban szeretett volna képeket (balra), Bendegúzhoz inkább a laza, hétköznapi öltözködés áll közel (jobbra).

És íme a közös, családi fotó:

Ágival és családjával szuper hangulatban telt a közös napunk. Mindenki aktívan kivette a részét a fotózáson, igazi  összetartó családként működtek együtt. Szerintem a képek önmagukért beszélnek! 🙂

∇ ∇ ∇ ∇ ∇ ∇ ∇ ∇ ∇

Ha Te is családi fotózásra készülsz, itt találsz néhány gondolatot, amit érdemes figyelembe vennetek az egységes, közös megjelenésetek érdekében:

  • Zavaró a túl sok minta! Gyakran látok képeket, ahol az egész család például kockás inget visel. Ilyenkor általában ahány családtag, annyi féle színű és méretű kocka köszön vissza. Ez a vizuális sokaság nem mindig szerencsés.
  • Kedves dolog amikor szülő és gyermek azonos ruhába bújik, de fényképen nem feltétlenül szerencsés, ha túlzottan összemosódnak a formák a hatalmas egyforma felület miatt.
  • Mértékkel válogassuk a színeket, 2-3 árnyalatnál többet nem érdemes választani.
  • Célszerű egymással harmonizáló színeket használni, azon belül is váltogatni annak telített és telítetlen árnyalatait. A szürke, a fehér és homok színek jól semlegesítik a nagyon élénk árnyalatokat.

És egy kis fényképes illusztráció a könnyebb vizualizáció kedvéért:

Fotók: Bánhalmi Norbert

Smink/haj: Rédli Ágnes

Stylist: Szabó Olívia

Borító kép forrása: https://www.wrxpropertygroup.com/