Bejegyzések tőle Olívia Szabó

Erős nő vagy nőies erő?

Kata már 2017 decemberében lefoglalta nálunk fotózásának időpontját 2018 nyarára, egészen pontosan a születésnapjára. Mikor valaki ennyivel korábban, és ilyen jeles dátumra időzít egy ilyen programot, abból én már sejteni szoktam, hogy egy rég dédelgetett álom közeledik a megvalósuláshoz. Így is volt bizony. Első találkozásunk alkalmával hosszasan beszélgettünk egy kávézóban, és Kata elmesélte, hogy bár […]

Közös élmény – Családi fotózás

Ági még karácsony előtt keresett meg minket azzal a szándékkal, hogy szinte már hagyománnyá vált családi fotózásukat ez alkalommal a mi csapatunkkal együtt, közösen készítsük el. Az volt a kérése, hogy készüljön négyükről közös fotó, de emellett a család minden tagjáról egyéni portré is. Támogattam az ötletet, hiszen ha már sikerül megszervezni egy ilyen komplex […]

Asszertivitás a külső megjelenésben

Néhány napja a Neked való szépség égisze alatt szerveztünk egy előadást az önérvényesítés pszichológiája és gyakorlata témában. (A Neked való szépség programsorozatait Bacsa Hédi terapeuta, tréner kolléganőmmel együtt dédelgetjük, olyan témákat felkarolva, amely a belső és külső harmónia kölcsönös egymásba fonódását boncolgatja. Hédi a belső folyamatok, technikák szakértője, én pedig a külső jegyek szemszögéből világítok […]

Szülinapi élményfotózás anyától lányának

Milyen lehet egy napra modellnek lenni? Amikor két-három szakember sürög körülötted, igazgatja a rakoncátlan hajszálakat, ruha redőket, hogy biztosan minden a legtökéletesebben fessen rajtad? Borka édesanyja ilyen profi fotózással lepte meg 13 éves lányát szülinapja alkalmából. Megajándékozta őt az élmény örömével, és egyben az elkészült képek kézzelfogható emlékei is megmaradnak. Borka vidám, mosolygós kis kamasz. Bájos […]

Personal shopping, avagy a stylist megmondja…

Néhány nappal ezelőtt egy vendégemmel beültünk a szokásos vásárlás előtti kávéra, beszélgetésre. Ez a legfontosabb része a közös napunknak. A közel háromnegyed óra alapozza meg azt a biztonságérzetet, nyitottságot, egymásra hangoltságot, amely sikerre tudja vinni majd a „küldetésünket”. Eközben hangzott el egy érdekes gondolat, amely utána szöget ütött a fejemben. „Nagyon örültem ennek az ajándéknak, […]

Fiúból férfi

Néhány hete Benedekkel készítettünk fotósorozatot. Ez alkalommal a feladatunk érdekességét az adta, hogyan tudunk egy 16 éves fiúval trendi, vagány, profi képeket készíteni úgy, hogy azok a korának megfelelőek is maradjanak. Mikor tizenéves fiatalokat fotózunk, mindig azt tekintem elsődleges szempontnak. Nem szabad túl komoly, vagy merész képekben gondolkodni, de túl gyerekesre sem vehetjük a “figurát”. […]

Évzáró barátnős fotózás

Egy fotózás lehetősége rendszerint kettős érzéseket vált ki az emberekből. Sokak első reakciója a tartózkodás és elzárkózás. “Nem szeretem, ha fotóznak!” “Rólam sosem készül jó kép…”  És még sorolhatnám a “kifogásokat”. A gondolat legbelül azonban nem múlik, a felszín alatt munkálkodni kezd a kíváncsiság. “Mégiscsak jó lenne legalább egy jó kép…”, “Vajon mit lehet kihozni belőlem?” Ez […]

A fehér az új fekete

„A fehér az új fekete” – Ehhez az izgalmas témához kérte a segítségemet egy kedves fotós ismerősöm. Mindig különleges kihívás egy tematikus sorozat elkészítése, ezért természetesen elvállaltam. 🙂 Ilyen fotózások alkalmával részben szabad kezet kapok, hiszen az én elképzeléseim, ízlésem szerint válogatom össze a ruhákat és kiegészítőket. Másrészt persze vezetve vagyok, mert a tematika iránymutatását […]

Ceruzaszoknya, a nagybetűs Nőiesség

A ceruzaszoknya egész hosszú múltra tekint vissza. Elődje az úgynevezett hobble skirt volt, ami hosszúsága és szűkített pereme miatt igencsak nehézkessé tette a járást. A modern, ma is ismert ceruzaszoknyát Christian Dior mutatta be először, 1954-es őszi kollekciójában. A forma gyorsan elterjedt, viselése az üzleti szférában sokáig megkövetelt volt. Munkám során azt veszem észre, hogy […]

Anya és lánya nap Noémivel és Inezzel

Amikor egy vendég felkér, hogy segítsem őt közelgő fotózására kiválasztani a számára legmegfelelőbb ruhákat, mindig nagy bizalmat feltételező kihívás. A siker érdekében fontos a kettőnk közti összhang. Ezt egy kis beszélgetés és egy csésze kávé mellett hamar meg tudjuk alapozni. Épp így történt ez Noémivel is. Egy rövid konzultáció helyett azonban órákig beszélgettünk, hallgattam tanulságos […]