Júlia & Dominik modell portfóliója

Dominik fiatal, jóképű, céltudatos fiú, akinek adottságaira gyakran felfigyelnek az emberek. Több fotósorozat is készült már róla, de egyik sem adta vissza igazán sokoldalúságát.

1

Júlia vonzó, ambiciózus, fiatal lány. Bájos, visszafogott külsője mögött ezerarcú nő rejtőzik, amit életre akartunk kelteni a fényképező által.

 

Processed with MOLDIV

(Felső: Émé, Szoknya: Zara)

Mindkét fiatal keresi még a méltó helyét a modellek sokszínű palettáján, ismerkednek önmaguk határaival, építgetik arculatukat.

Célunk az volt, hogy olyan változatos képeket készítsünk róluk, amik egy jól átgondolt portfólióba szerkesztve hazai vagy akár külföldi modell ügynökségeken is megállják a helyüket, hiteles bemutatkozóként szolgálnak.

3

Bánhalmi Norbert fotós New York-i távolléte miatt egy egész hónapot kaptunk a felkészülésre, ami hasznos volt. Kértem a fiatalokat, hogy tudatosan keressék önmagukban a különböző hangulatokat, érzéseket, játszanak arcuk apró rezdüléseivel, tekintetük beszédességével.  Ez eleinte nehézséget szokott okozni, majd a sok gyakorlással egyre rutinosabbá és természetesebbé válik az „átszellemülés”.

A fotózást korán kezdtük, egy egész napot szántunk rá, hogy mindent a számunkra lehető legtökéletesebbnek vélt módon kidolgozzunk, és a végeredménnyel mindenki elégedett legyen.

1

2

Érdekesség, hogy Norbi biztatására Júlia és Dominik is elkészítették a fotózáson életük első élő Facebook bejelentkezését is, tudatos felkészülésként a jövőre nézve.

Szuper nap volt! 🙂

Sok sikert Júlia és Dominik! Élmény volt a közös munka! 🙂

Fotó: Bánhalmi Norbert

Smink, haj: Rédli Ágnes

♥♥♥♥

Breaking News!!

A közös munkánk után pár hónappal Júlia megnyerte Kulcsár Edina mentor-programját!

Fotó: Jakab Krisztina (www.edinakulcsar.com/education/#kepzes)

Ez egy komplex, 4 hétvégén át tartó felkészítő tréning, amelyre a résztvevők előzetes casting alapján nyernek felvételt, korlátozott létszámban A lányok sminkelési trükköket sajátítanak el, kommunikációs órát vesznek, illetve kamera előtti mozgást gyakorolnak. A program célja továbbá, hogy céltudatosságra, kitartásra, alázatra tanítsa a modellkedés világában elhelyezkedni vágyókat. A tréning végén díjazták a legjobbakat, és Júlia nyerte meg a fődíjat: a legígéretesebb modell címét.

Forrás: educationkulcsar

És mi lesz ezután? Júliát egy modell szerződés várja majd Kulcsár Edina szépségkirálynőnk leendő ügynökségénél. Gratulálunk neki! Szívből örülünk a sikerének! Nagyon jó érzés, hogy támogathattuk őt kezdeti lépéseiben. Ilyen, amikor kellő hittel és kitartással egy álom válik valóra. 🙂

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük