A stílus fejlesztése
Az én olvasatomban a jó stílus több annál, mint drága és új ruhák halmaza. Az, hogy valaki a puszta megjelenésével képes legyen maga köré egy vonzó, mások számára kellemes atmoszférát teremteni, nem egyenesen arányos a ruhák mennyiségével és árával. Elmondom, hogy én miket tartok nélkülözhetetlen pilléreknek:
- Önismeret – azaz tisztában lenni önmagunk külső (és belső) adottságaival, tudatában lenni személyiségünk és testünk pozitívumaival, hiányosságaival és korlátaival is. Fontos, hogy képesek legyünk tudatosságot vinni az öltözködésbe. Ismerjük fel, mely testrészeinket érdemes hangsúlyozni és mely színek emelik ki arcunk ragyogását. Továbbá az önismeret lehetővé teszi még, hogy képesek legyünk különbséget tenni valós vágyaink és valaminek a hiányát pótló vágyaink között. (Valóban szükségünk van egy új piros szoknyára, vagy csak reggel láttunk valakit, akinek jól állt, és amúgy is rossz napunk volt és az majd felvidít…)
- Önszeretet – Az önszeretet megszépít. Azokat az embereket, akik elfogadják és szeretik saját lelküket, testüket, egyfajta harmónia, kecsesség és elegancia lengi körül.
- Önkritika – a reális önbírálatunk szükséges ahhoz, hogy objektíven tudjuk látni önmagunkat adott szituációkban, élethelyzetekben, vagy akár a tükörben. Fontos az egyensúly tudatos megteremtése. A túl sok önmagunkat ért kritika önkorlátozó folyamatot indíthat be. A túl nagy elfogadás pedig ellaposodáshoz vezethet.
- Nyitottság – bátorság az új impulzusok befogadására. A megújulás életünk több területén is jótékony hatást képes kifejteni. Nincsen általános mértékegysége, egyénenként függ, hogy kinek mit jelent kissé a komfortzónáján kívülre helyezkedni és ezzel valami “meredek” dolgot vállalni. Valaki számára hatalmas áttörés sok-sok nadrágban töltött év után szoknyába bújni, míg másoknak a színek okoznak problémát. Valakinek egyik sem. 🙂
(“Aki egyedien öltözködik, annak a gondolatai is eltérnek a sablontól.” – Iris Apfel)
- Aktuális trendek ismerete – véleményem szerint a ruhadarab a stílusnak csupán 20 %-át teszi ki, a többi 80 %-ot a viselője személyisége, kisugárzása, hangulata határozza meg. Nem a ruha formálja a személyiségünket, hanem mi döntjük el, hogy milyen személyt formálunk meg az adott öltözékben. A ruha eszköze az önkifejezésnek. Plusz adalékul szolgálhat személyiségünkhöz, és semmiképp nem vehet el belőle.
- Szépérzék – vagy ízlés, az a készségünk, amely lehetővé teszi, hogy az intuícióra hagyatkozva szubjektív véleményt alkossunk a külvilág jelenségeiről, hatásairól. Más szavakkal, képesek legyünk önálló döntést hozni arról, hogy az aktuális külső megjelenésünk mekkora mértékben támogat minket a céljaink sikeres elérésében. (párkapcsolat, karrier…)
A stílus sikeressége egy komplex folyamat eredménye, nem csupán néhány új ruhán múlik. Tekinthetjük az aktuális fejlődési szakaszunk egy fokmérőjének is. Hiszek benne, hogy a fenti készségek és képességek kellő kitartással, türelemmel és tudatossággal fejleszthetőek, mindez egy jótékony kölcsönhatásba lépvő a külső megjelenéssel is.
„A stílus maga az ember.” /Comte de Buffon/
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!