Erős nő vagy nőies erő?

Kata már 2017 decemberében lefoglalta nálunk fotózásának időpontját 2018 nyarára, egészen pontosan a születésnapjára. Mikor valaki ennyivel korábban, és ilyen jeles dátumra időzít egy ilyen programot, abból én már sejteni szoktam, hogy egy rég dédelgetett álom közeledik a megvalósuláshoz.

Így is volt bizony. Első találkozásunk alkalmával hosszasan beszélgettünk egy kávézóban, és Kata elmesélte, hogy bár nem kedvel a kamera  túloldalán állni, mégis szeretné megörökíteni azt a Nőt, akivé mostanra vált. Szeretné a napot kizárólag önmagára és önmagának szentelni. És ebben mi maximálisan támogattuk őt. 🙂

 

Számomra külön öröm volt Katával dolgozni. Amellett, hogy minden általam választott ruhával és stílussal azonosulni tudott, kiélvezhettem gyönyörű, meleg színtónusait, és az ennek megfelelő meleg árnyalatú ruhákra és kiegészítőkre fókuszálhattam.

Szuperül alkalmazkodott a nyilvános helyszínekhez. 🙂

A kicsit motoros szabású műbőr dzseki vadságát a lágy esésű szatén szoknya jól ellensúlyozza.

Véleményem szerint Kata egy lágy, finom Nő, kellő határozottsággal és erővel, aki ezeket mind képes egyensúlyban tartani. Hogy ez mit jelent számomra?

  • nem fél megmutatni önmagát, de nem is hivalkodik
  • mozdulataiban, tekintetében érezni a lágyságot, hangjában, tetteiben a határozottságot
  • következetes, de tudja, hogy hol a határ
  • nem törtet, mégis tudja, hogy mikor kell lépni

… és még folytathatnánk a listát a végtelenségig. 🙂

Nőies erőt minden Nőnek! 🙂

És, hogy milyen volt a hangulat a fotózáson?

Fotó: Bánhalmi Norbert 

Haj:  Jancsi Adrienn Elite Wedding Hair

Smink: Rédli Ágnes 

Közös élmény – Családi fotózás

Ági még karácsony előtt keresett meg minket azzal a szándékkal, hogy szinte már hagyománnyá vált családi fotózásukat ez alkalommal a mi csapatunkkal együtt, közösen készítsük el.

Az volt a kérése, hogy készüljön négyükről közös fotó, de emellett a család minden tagjáról egyéni portré is. Támogattam az ötletet, hiszen ha már sikerül megszervezni egy ilyen komplex programot, akkor használjuk ki a kínálkozó lehetőségeket. 🙂 A szülőknek jelenthet ez akár önéletrajzhoz, LinkedIn-hez felhasználható fotót, gyerekeknek a Facebook profiljuk színesítésére alkalmas képet, vagy akár egyszerűen csak egy később, jó szívvel visszanézett emléket.

Én nagyon szeretem az olyan megbízásokat, ahol több résztvevő is van, hiszen mindig inspiráló feladat számomra, hogy egy adott “csoportképen” egyrészt meg tudjuk teremteni az egységet, a harmóniát, másrészt minden “résztvevő” megőrizze egyéniségét. Gyakran látok olyan családi portré fotókat, amikor az egységet az jelenti, hogy mindenki fekete vagy fehér polót, illetve farmert visel, de a csíkos, kicsit matrózos vonal is népszerű. Természetesen ez is lehet egy jó megoldás. Én azonban mindig szeretem a dolgokat kicsit tovább színesíteni. 🙂

Ági és Gábor mindketten a sportosan elegáns vonalat részesítik előnyben.

Barni gamer stílusban szeretett volna képeket (balra), Bendegúzhoz inkább a laza, hétköznapi öltözködés áll közel (jobbra).

És íme a közös, családi fotó:

Ágival és családjával szuper hangulatban telt a közös napunk. Mindenki aktívan kivette a részét a fotózáson, igazi  összetartó családként működtek együtt. Szerintem a képek önmagukért beszélnek! 🙂

∇ ∇ ∇ ∇ ∇ ∇ ∇ ∇ ∇

Ha Te is családi fotózásra készülsz, itt találsz néhány gondolatot, amit érdemes figyelembe vennetek az egységes, közös megjelenésetek érdekében:

  • Zavaró a túl sok minta! Gyakran látok képeket, ahol az egész család például kockás inget visel. Ilyenkor általában ahány családtag, annyi féle színű és méretű kocka köszön vissza. Ez a vizuális sokaság nem mindig szerencsés.
  • Kedves dolog amikor szülő és gyermek azonos ruhába bújik, de fényképen nem feltétlenül szerencsés, ha túlzottan összemosódnak a formák a hatalmas egyforma felület miatt.
  • Mértékkel válogassuk a színeket, 2-3 árnyalatnál többet nem érdemes választani.
  • Célszerű egymással harmonizáló színeket használni, azon belül is váltogatni annak telített és telítetlen árnyalatait. A szürke, a fehér és homok színek jól semlegesítik a nagyon élénk árnyalatokat.

És egy kis fényképes illusztráció a könnyebb vizualizáció kedvéért:

Fotók: Bánhalmi Norbert

Smink/haj: Rédli Ágnes

Stylist: Szabó Olívia

Borító kép forrása: https://www.wrxpropertygroup.com/

Szülinapi élményfotózás anyától lányának

Milyen lehet egy napra modellnek lenni? Amikor két-három szakember sürög körülötted, igazgatja a rakoncátlan hajszálakat, ruha redőket, hogy biztosan minden a legtökéletesebben fessen rajtad?

Borka édesanyja ilyen profi fotózással lepte meg 13 éves lányát szülinapja alkalmából. Megajándékozta őt az élmény örömével, és egyben az elkészült képek kézzelfogható emlékei is megmaradnak.

Borka vidám, mosolygós kis kamasz. Bájos személyisége minden képen érződik.

Borka kedvességét, lágyságát semmiképp sem akartuk mesterségesen felnőttes irányba vinni, hagytuk, hogy megélje a természetes reakcióit.

Ez a pöttyös ruha zöld bőrdzsekivel volt a kedvenc szettünk. 🙂

Profikhoz méltón pózolt a forgalmas utcákon, nem zavarta a járókelők tekintete. Ilyen egy kiegyensúlyozott, egészségesen magabiztos fiatal lány. 🙂

Borka anyukája is velünk volt a fotózás alatt, izgatottan szemlélte az eseményeket. Mindvégig a háttérben maradt, nem próbálta irányítani vagy befolyásolni lányát, de segítette őt, mikor hezitált a ruhaszettek között, hogy melyikeket válassza.  Ez a támogató attitűd nagyon fontos, mikor valaki kísérővel érkezik, segít feloldódni, magabiztosságot tud adni.

Az élményt közösen átélve mindketten aktív részesei lehettek az “ajándéknak”. 🙂

Szuper anyuka, szuper lányával. 🙂 A kedvenc képem!

Fotók: Bánhalmi Norbert

Fiúból férfi

Néhány hete Benedekkel készítettünk fotósorozatot. Ez alkalommal a feladatunk érdekességét az adta, hogyan tudunk egy 16 éves fiúval trendi, vagány, profi képeket készíteni úgy, hogy azok a korának megfelelőek is maradjanak.
Mikor tizenéves fiatalokat fotózunk, mindig azt tekintem elsődleges szempontnak. Nem szabad túl komoly, vagy merész képekben gondolkodni, de túl gyerekesre sem vehetjük a “figurát”.
Benedek igazán izgalmas korban van. Játékos, huncut, gyermeki énje mellett érezhető az érett, felnőttes viselkedés. Még kamasz, de már látni benne a Férfit is.
Ahhoz, hogy megtaláljam a vendégeim számára lehető legjobb szetteket, stílusirányzatokat, hangulatokat, minden esetben felmérem pontos igényeiket. Ebben a legnagyobb segítség néhány olyan internetről összegyűjtött fénykép (színészekről, modellekről…), ami hangulatban, stílusában tetszik a megrendelőnek. Ez fontos lépése az előkészületnek, hiszen a képek segítségével közelebb tudok kerülni ahhoz, hogy leendő modellem mit tart szépnek és harmonikusnak, milyen a lelkülete.

Benedek esetében a fiatalkori Marlon Brando, vagy Leo Dicaprio huncutságából, szemtelenségéből merítettünk ötletet, jó adag sármmal fűszerezve. 🙂

Az inspirációs képeket sosem lemásolni szeretnénk, sokkal inkább azokon keresztül megragadni olyan pillanatokat, amikbe kényelmesen bele tud helyezkedni modellünk.

Benedek a fekete-fehér képeket kedvelte leginkább. Okkal. Ezt a technikát a fotózás sava-borsának tartják, hiszen képes a lényeg megragadására a színek sokszor figyelmet elterelő hatása nélkül is.

“Tinédzser korodban az a legrosszabb dolog a világon, ha valamiben különbözöl a többiektől, de minél idősebb leszel, annál jobban megérted: éppen a jellegzetességed az erősséged, a fegyvered, a páncélzatod.” /Cecelia Ahern/

Fotó: Bánhalmi Norbert

Évzáró barátnős fotózás

Egy fotózás lehetősége rendszerint kettős érzéseket vált ki az emberekből. Sokak első reakciója a tartózkodás és elzárkózás.

“Nem szeretem, ha fotóznak!” “Rólam sosem készül jó kép…” 

És még sorolhatnám a “kifogásokat”.

A gondolat legbelül azonban nem múlik, a felszín alatt munkálkodni kezd a kíváncsiság.

“Mégiscsak jó lenne legalább egy jó kép…”, “Vajon mit lehet kihozni belőlem?”

Ez egy nagyon normális folyamat. Vannak szerencsés személyiségek, akik számára a “szereplés”, önmaguk megmutatás és/vagy viszontlátása egy természetes, cseppet sem zavarba ejtő jelenség. A legtöbben azonban bátortalanul, kissé szégyellősen kezelik az ilyen helyzeteket. Egy tanulságos példa: nyaralások alkalmával inkább fotózzuk a templomokat, szobrokat előröl-hátulról, kívül belül, mintsem magunk állnánk a lencse elé. Pedig évek múlva azoknak a képkockáknak lesz valós érzelmi töltetük, amin magunkat láthatjuk viszont.

∇ ∇ ∇ ∇ ∇ ∇

Egy ilyen alkalmat ragadott meg Eszter és Lilla is. Külföldön élnek mindketten, sokat dolgoznak. Eszter egyébként főiskolai barátnőm, aki mindig is nagy érdeklődéssel figyelte, hogy mivel foglalkozom. Legutóbbi hazalátogatásuk alkalmával eljöttek hozzánk egy jó kis év végi, kötetlen, közös fotózásra. 🙂

Ruhák:
Lilla (jobb): Szoknya, garbó: Stradivarius, Dzseki: Zara, Cipő: Deichmann
Eszter (bal): Kabát, garbó, nadrág: Stradivarius, Táska, nyaklánc: Zara, Cipő: Deichmann
Ruhák:
Lilla (bal): Felső, nadrág: Stradivarius, Fülbevaló: H&M, Cipő: Deichmann
Eszter (jobb): Ing, nadrág: Stradivarius, Dzseki: Zara, Bokacsizma: Deichmann

 

A közös képek mellett készültek egyéni portrék is.

Lilla (balról jobbra): 1. kép – Ing: Zara, Peplumos 2. kép . Felső, nadrág: Zara, táska: Stradivarius, 3. kép – Felső: Stradivarius, fülbevaló: H&M
Ruha: Art’z Modell

 

Miért jó részt venni egy fotózáson?

⇒ mert egy szuper önismereti program, ahol megtapasztalhatjuk, mások hogyan látnak minket

⇒ játék, amelyben olyan szerepeket próbálgathatunk, amiket a hétköznapokban ritkán élünk meg

⇒ a program egész ideje alatt csapatunk támogató figyelme vesz körül

⇒ egyszerűen jó a társaság, szuper a hangulat 🙂

 

Fotók: Bánhalmi Norbert

Smink: Rédli Ágnes

Haj: Zsiga Tibor

Stylist: Szabó Olívia

Borítókép forrása: pinterest

A fehér az új fekete

„A fehér az új fekete” – Ehhez az izgalmas témához kérte a segítségemet egy kedves fotós ismerősöm. Mindig különleges kihívás egy tematikus sorozat elkészítése, ezért természetesen elvállaltam. 🙂

Ilyen fotózások alkalmával részben szabad kezet kapok, hiszen az én elképzeléseim, ízlésem szerint válogatom össze a ruhákat és kiegészítőket. Másrészt persze vezetve vagyok, mert a tematika iránymutatását tartanom kell. A feladat nehézsége abban rejlik, hogy az elkészült képek egységesek legyenek, de mégsem egysíkúak.

Mielőtt belekezdtem a válogatásba, először átgondoltam, hogy tulajdonképpen mit is jelentenek nekem egyénileg valamint globálisan a fehér illetve fekete színek.

Fehér – jelentése kultúránként eltérő.  Európa nagy részén a házasságot, békét, tisztaságot szimbolizálja, Kínában és Japánban a gyász színe, Új-Guineaban a jólétet társítják hozzá. A fehér szín jelenthet még tiszta lapot, új kezdetet is.

Fekete – rejtélyes szín, amit a félelemmel és az ismeretlennel is társítunk. (pl fekete lyukak). A kereszténységben a halál és  gyász szimbóluma. Alázatot is kifejez, ezért választották a papok és bencés szerzetesek öltözékének színéül. Mindemellett a fekete tekintélyt, erőt, magabiztosságot, függetlenséget sugároz.

A tárgyilagos tények végiggondolása közben bevillant egy érdekes hasonlóság a két szín között. Számomra mindkettő olyan, akár egy üres festővászon. Egy monokróm outfit, legyen az fehér vagy fekete, olyan egységes felületet képez, amit tetszés szerint színezhetünk, formálhatunk. Nem zavarnak be a minták, az élénk árnyalatok. Annál inkább fektethetjük a hangsúlyt a formákra és az izgalmas textúrák találkozásaira.

Ez alapján választottam végül a ruhákat, és ezen gondolatmenetet továbbfűzve készítettük el a képeket! A fehér (és a fekete) a ruhatár alapszínei. Kikerülhetetlenek és időtállóak. Tudatos forma és anyagválasztással örökké izgalmas részét képezhetik megjelenésünknek.

 

Határozott vonalvezetés

 

Decens romantika

Fodrok, hullámok

 

Fiatalos lendület

Fotó: Csató Zsuzsanna

Haj és smink: Rédli Ágnes

Anya és lánya nap Noémivel és Inezzel

Amikor egy vendég felkér, hogy segítsem őt közelgő fotózására kiválasztani a számára legmegfelelőbb ruhákat, mindig nagy bizalmat feltételező kihívás. A siker érdekében fontos a kettőnk közti összhang. Ezt egy kis beszélgetés és egy csésze kávé mellett hamar meg tudjuk alapozni.

Épp így történt ez Noémivel is. Egy rövid konzultáció helyett azonban órákig beszélgettünk, hallgattam tanulságos és inspiráló történetét, ámultan konstatáltam hatalmas belső erejét.

Noémi egy nagyon dekoratív, kétgyermekes édesanya és feleség. Első hallásra élete igazán kereknek tűnik, talán irigylésre méltóan gondtalannak és egyszerűnek. A felszín alatt zajló küzdelmekről azonban csak kevesen tudnak.

Noémi egy váratlan agyvérzést követően páratlan kitartással és erővel épült fel, lényegesen rövidebb idő alatt, mint orvosai számítottak rá. Élete gyökeresen megváltozott. Érezte, hogy a teste által küldött üzenet mögött mélyebb tartalom van. Az életmód váltás mellett gondolatait is formálni kezdte, és teszi ezt azóta is nap, mint nap. Gondolatai többé nem rombolhatják őt.

A fejlődésének egyik mérföldköveként készült a fotósorozat is. Hihetetlen, hogy ez a gyönyörű Nő nem olyan régen még a kilókkal és önmagával küzdött. Kitartása és hozzáállás példaértékű!

Ruha: Art’z Modell, Táska: H&M, Fülbevaló: Stradivarius

Ruha: Art’z Modell, Fülbevaló: Parfois

Ruha: Art’z Modell, Kalap: Zara, Fülbevaló: H&M

Bal – Ruha: Art’z Modell, Fülbevaló Stradivarius  Jobb – Nadrág: Zara, Táska: Stradivarius, Fülbevaló: H&M

A fotózásra a legjobb barátja és egyben élete egyik legnagyobb támasza, a lánya, Inez kísérte el. Ők ketten fantasztikusak együtt, igazán jó hangulatban telt az egész napunk.

Míg Noémi két szett között készülődött, Norbi nem tétlenkedett, Inezt is spontán lencsevégre kapta.

Nálunk így telik közösen egy anya-lánya nap!  🙂

Fotó: Bánhalmi Norbert

Noémi sminkje: Rédli Ágnes

Noémi haja: Farkas Boglárka (Heaven in Style)

“A régi lelkedet le kell vetkőzni, és az új lelkedbe szépen beleöltözni. És ő ott marad az emlékezeted ruhatárában, a fogason, mint egy ruha, amit kinőttél már.” /Müller Péter/

Fotózás a Sputnik Crew-val

Balázs és csapata már évek óta együtt zenélnek. Mindannyian nagyon elfoglaltak, szerelem hobbijuk mellett főállásban is dolgoznak. Egy zenekar menedzselése és fenntartása nem kis idő,- és energia ráfordítással jár. De mint tudjuk, amire akarjuk, hogy jusson idő… arra jut is. 🙂

A csapat elérkezettnek látta az időt, hogy arculatukat is kicsit ráncba szedjék. Eddig inkább csak koncerten elkapott képeket tettek fel facebook oldalukra, most valami egységet szerettek volna viszontlátni.

Egy ilyen fotózásnál nagyon fontos, hogy a zenekar tagjai képviselhessék külső megjelenésükben az egyéni, saját stílusjegyeiket, de összességében nézve is harmonikus képet kapjunk.

Nem szükségszerű a fotózásnál új, általam hozott ruhák használata, saját gardróbból is tudunk dolgozni, ha az komfortosabb. A lényeg az egység megtalálása. Ebben nyújt segítséget néha egy kívülálló, aki összefogja a gondolatokat, külső személyként rálát az eseményekre és a résztvevőkre. Jelen esetben ez voltam én. 🙂

A fiúk végül egy köztes megoldást választottak, hozták saját kedvenc szerkóikat, és én is gyűjtöttem nekik az elképzeléseim szerint.

Öt férfi, öt egyéniség, öt külön vélemény. Igazi pasik, akiknek a fotózás inkább egy szükségesen elvégzendő tényező, mintsem önmaguk szórakoztatása. Le a kalappal, a végére már egészen megszerették a modellkedést. 🙂


Sok sikert, Fiúk!

 

Fotó: Bánhalmi Norbert

Stúdió: Terem 22

Zenekar: Sputnik Crew

Betti meglepetés fotózása

Betti 35 éves, kétgyermekes édesanya. Vidéken, Győr-Moson-Sopron megyében él férjével, akivel 20 éve alkotnak egy párt.

Sportos testalkata a két gyermek születése után változásokon ment át. Férje a néhány plusz kiló ellenére is mindig szépnek látta, de ez nem volt elég. Önmagának is újra tetszeni akart. A kemény edzéseknek meg is lett a gyümölcse, fél év alatt elérte, hogy a tükörbe nézve már nem kapta el a tekintetét.

Megkoronázva ezt a hosszú folyamatot, Betti egy nagyon komplett ötlettel állt elő. Olyan fotósorozat elkészítését tűzte ki célul, amelyben érzéki oldalát is felszínre tudja hozni, szerette volna ugyanazt a vonzó nőt előhozni a képeken, amit a férje mindig is látott benne. Párja ebből ekkor még mit sem sejtett. 🙂

Gardróbfrissítés otthon

Betti úgy érezte, hogy számára most az a legnagyobb segítség, ha valaki a saját ruhatárában segít neki eligazodni, megmutatja, hogy milyen irányba haladjon tovább.

Én egy picit továbbgondoltam a programot, mert vittem magammal néhány ruhát. Úgy érzetem, hogy azon túl, hogy átnézzük Betti szettjeit, azzal fogom tudni neki a legnagyobb inspirációt adni, ha azonnal fel is tudja próbálni az általam említett színeket, formákat. Tudtam ugyan, hogy Betti a fekete, fehér és szürke színeket preferálja, én mégis készültem neki merészebb árnyalatokkal. A képeken néhányat emeltem ki. (A cipőt és a nadrágot végül meg is tartotta. 🙂 )

Azt kérte még Betti, hogy a fotózáshoz a saját ruhatárából válogassuk ki a ruhákat. Így is tettünk.

Néhány nappal a Bettinél tett látogatásom után küldtem még neki egy inspirációs összefoglaló jegyeztet, amiben képekkel illusztráltam minden elhangzott javaslatomat. Ehhez bármikor tud majd nyúlni, ha ötletet merítene.

Néhány az elkészült alkotásokból:

A fotózás utáni reggelen ez az üzenet fogadott Bettitől:

“Szia Olívia! Szeretném megköszönni neked, azt a sok segítséget és támogatást amit kaptam Tőled, hogy ez a fotózás létrejöjjön! Fantasztikus élmény volt számomra és a páromnak is!! A képek igazi nagy boldogságot okoztak nekünk!! Köszönök mindent! A sminkes hölgynek is! A pilláim még mindig kitartanak és feltett szándékom megtanulni sminkelni magam.”

Nekem ez mindent megér!

Júlia & Dominik modell portfóliója

Dominik fiatal, jóképű, céltudatos fiú, akinek adottságaira gyakran felfigyelnek az emberek. Több fotósorozat is készült már róla, de egyik sem adta vissza igazán sokoldalúságát.

1

Júlia vonzó, ambiciózus, fiatal lány. Bájos, visszafogott külsője mögött ezerarcú nő rejtőzik, amit életre akartunk kelteni a fényképező által.

 

Processed with MOLDIV

(Felső: Émé, Szoknya: Zara)

Mindkét fiatal keresi még a méltó helyét a modellek sokszínű palettáján, ismerkednek önmaguk határaival, építgetik arculatukat.

Célunk az volt, hogy olyan változatos képeket készítsünk róluk, amik egy jól átgondolt portfólióba szerkesztve hazai vagy akár külföldi modell ügynökségeken is megállják a helyüket, hiteles bemutatkozóként szolgálnak.

3

Bánhalmi Norbert fotós New York-i távolléte miatt egy egész hónapot kaptunk a felkészülésre, ami hasznos volt. Kértem a fiatalokat, hogy tudatosan keressék önmagukban a különböző hangulatokat, érzéseket, játszanak arcuk apró rezdüléseivel, tekintetük beszédességével.  Ez eleinte nehézséget szokott okozni, majd a sok gyakorlással egyre rutinosabbá és természetesebbé válik az „átszellemülés”.

A fotózást korán kezdtük, egy egész napot szántunk rá, hogy mindent a számunkra lehető legtökéletesebbnek vélt módon kidolgozzunk, és a végeredménnyel mindenki elégedett legyen.

1

2

Érdekesség, hogy Norbi biztatására Júlia és Dominik is elkészítették a fotózáson életük első élő Facebook bejelentkezését is, tudatos felkészülésként a jövőre nézve.

Szuper nap volt! 🙂

Sok sikert Júlia és Dominik! Élmény volt a közös munka! 🙂

Fotó: Bánhalmi Norbert

Smink, haj: Rédli Ágnes

♥♥♥♥

Breaking News!!

A közös munkánk után pár hónappal Júlia megnyerte Kulcsár Edina mentor-programját!

Fotó: Jakab Krisztina (www.edinakulcsar.com/education/#kepzes)

Ez egy komplex, 4 hétvégén át tartó felkészítő tréning, amelyre a résztvevők előzetes casting alapján nyernek felvételt, korlátozott létszámban A lányok sminkelési trükköket sajátítanak el, kommunikációs órát vesznek, illetve kamera előtti mozgást gyakorolnak. A program célja továbbá, hogy céltudatosságra, kitartásra, alázatra tanítsa a modellkedés világában elhelyezkedni vágyókat. A tréning végén díjazták a legjobbakat, és Júlia nyerte meg a fődíjat: a legígéretesebb modell címét.

Forrás: educationkulcsar

És mi lesz ezután? Júliát egy modell szerződés várja majd Kulcsár Edina szépségkirálynőnk leendő ügynökségénél. Gratulálunk neki! Szívből örülünk a sikerének! Nagyon jó érzés, hogy támogathattuk őt kezdeti lépéseiben. Ilyen, amikor kellő hittel és kitartással egy álom válik valóra. 🙂